Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a huszár mi vagyunk!
A huszár több, mint egy lovas katona, „a huszár mi vagyunk”, a nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Nyíregyházán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján emlékeztetett, a magyar nemzet egy egész csapatnemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják, a szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal és felejtették el a huszárság intézményét.
A magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik - fogalmazott a tárcavezető.
Az Országzászló téri lovas szobornál tartott ünnepségen a miniszter kifejtette, a magyar huszár honfoglaló lovas ősök modernkori utóda és emlékük őre, aki mindennél előbbre tartotta bajtársát és barátját, a lovat. A legutóbbi huszárgeneráció tagjai egy diktatórikus rendszer elnyomottjai voltak, akiktől hálátlanul elfordították az egész nemzetet, megtagadták tőlük a vérrel szerzett becsületüket, elesett bajtársaik emlékének tiszteletét és ápolását, majd lefokozták és üldözték őket - tette hozzá.
Mint mondta, ezekben az években úgy tűnt, a magyar huszár végleg feledésére van ítélve, a rendszer enyhülésével azonban néhány idős tiszt hazahozta a külföldön bújtatott "ezredvagyont", nagy múltú huszárezredek zászlóit, ereklyéit, elesettjeinek portréit, és ezeket múzeumokban helyezték el, alapítványok gondozására bízva.
Elérkeztek azok az idők, amikor a Magyar Honvédség újra befogadta ezt a szellemi örökséget, újra gondoskodik a hagyományok ápolásáról, így a magyar huszár végre ismét hazatalálhat oda, ahol tisztelettel és megbecsüléssel adóznak a hősök emlékének - fogalmazott. Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédében egyben köszönetet mondott azoknak a lelkes hagyományőrzőknek, akik időt, pénzt és energiát nem kímélve nem hagyták elfeledni a magyar huszárt, hangsúlyozva, továbbra is támogatni fogják őket ebben a fontos munkában.
Kitért arra, hogy néhány éve alakult meg, idén pedig huszárosztállyá szerveződött az első modernkori, gróf Nádasdy Ferencről elnevezett lovasított alegység, amely a legrégebbi, 1688-ban alapított reguláris magyar ezred örökségét viszi tovább. Szavai szerint lesznek a most felállított és továbbfejlesztett területvédelemnek is lovasított alakulatai, de a hivatásos, profi haderő sem engedheti már meg magának, hogy az erőszakos felderítést és nagy mobilitást igénylő, különleges műveleteket végrehajtó alakulat ne jelenjen meg a soraiban.
"Az lehetetlen, hogy a huszárhagyományt csak az angol páncélosok vagy a francia ejtőernyősök őrizzék, jól teszik és köszönjük nekik, de nekünk is kell; hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben" - mondta a honvédelmi miniszter.
Az első huszártalálkozót 1991 augusztusában tartották meg a nyírségi megyeszékhelyen, akkor csaknem háromszáz, többségében a második világháborúban szolgált egykori huszárt köszöntöttek a tiszteletükre felállított huszárszobornál. A megemlékezést azóta rendszeresen, a páratlan években tartják meg, az idei ünnepségen hagyományosan a huszárbandériumok, a díszszázad és a katonazenekar felvonulását tekinthették meg az érdeklődők.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balázs Attila
Kommentek