Az Osztrák Tiszti Kar legmagasabb kitüntetését, az osztrák tiszti nagykeresztet vehette át az osztrák és magyar tudományos kapcsolatok fellendítéséért prof. dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke.
Címke: Magyar Lovassport Szövetség
Szeptember 30-án jelent meg az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-től megszerezhető szakmák számát. A módosításnak a lovász, belovagló és patkolókovács képzések is áldozatul estek. A helyzet rendezése céljából Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke levélben fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez.
A Magyar Lovas Szövetség szilvásváradi helyszínnel megpályázta a Nemzetközi Lovas Szövetségnél a 2022. évi Négyesfogathajtó Világbajnokság rendezésének jogát.
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) június 20-i ülésén Magyarországnak ítélte a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát. A díjlovasok, a para díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok a Kincsem Parkban, illetve a Nemzeti Lovardában versenyeznek majd.
A CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny a 2020-as tokiói olimpia előtti utolsó és egyik legnagyobb lehetőség, hogy lovasaink teljes csapattal kijussanak az ötkarikás megmérettetésre. A versenyt beharangozó sajtótájékoztatónak a Nemzeti Lovarda adott otthont.
A 15. Maccabi Európa Játékok lesz Magyarország történetének legnagyobb multisport rendezvénye: 2019. július 29. és augusztus 7. között 40 ország 3000 sportolója verseng majd 21 sportágban 10 helyszínen.
Május 17-en a szabadidőlovasoké volt a Nemzeti Lovarda. A Szabadidőlovas Szakág szakmai napján ingyenesen vehettek részt elméleti előadásokon, futószáras, díjlovagló és díjugrató edzéseken a szabadidőlovasok.
Hazai lovas hírek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja a magyar lovasok kijutását az olimpiára
Lázár Vilmos, a Magyar Lovass Szövetség elnöke és prof. dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ünnepélyes keretek között írták alá azt az együttműködést, melynek keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja a magyar lovasok olimpiai felkészülését mindhárom olimpiai szakágban.
Sikerült visszakanyarítani a magyar lovassportot a világ lovassportjának vérkeringésébe; hatalmas az érdeklődés a Szabadidőlovas Szakág iránt; saját kezébe veszi a szakágak lóproblémáinak megoldását a Magyar Lovas Szövetség; és hamarosan kiderül, rendezhet-e Európai Lovasjátékokat Magyarország.
A Magyar Lovas Szövetség május 20-án hétfőn 14.00 órakor tartja éves rendes Közgyűlését a Nemzeti Lovarda Tudásközpontjának aulájában.