Igazán drámai fordulatot hozott a díjlovagló Európa-bajnokság csapatversenye, mivel a britek kétszeres olimpiai bajnoka, Charlotte Dujardin kizárásra került, így Isabell Werth karrierje során tizenkilencedik EB érmét szerezhette meg.
Díjlovaglás
Díjugratásban szerezték meg az első érmet a magyar sportolók a Maccabi Európa Játékokon, mégpedig egy ezüstöt, díjlovaglásban pedig magyar győzelem született.
A Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakága kihirdette, mely ló-lovas párosok képviselhetik majd hazánkat a július 24-28. között Olaszországban megrendezésre kerülő Utánpótlás Európa-bajnokságon.
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) június 20-i ülésén Magyarországnak ítélte a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát. A díjlovasok, a para díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok a Kincsem Parkban, illetve a Nemzeti Lovardában versenyeznek majd.
A 15. Maccabi Európa Játékok lesz Magyarország történetének legnagyobb multisport rendezvénye: 2019. július 29. és augusztus 7. között 40 ország 3000 sportolója verseng majd 21 sportágban 10 helyszínen.
A negyvenkilenc éves Isabell Werth immár ötödik alkalommal nyerte el az FEI Díjlovagló Világkupa győztesének járó címet rendkívüli karrierje során.
Utolsó etapjába lépett a budapesti rendezésű Európai Lovasjátékok pályázata: a háromtagú magyar különítmény a FEI székházában is bemutatta a 2021-es nagyszabású rendezvény terveit.
A díjlovasok a pilisjászfalui Unikornis Lovardában Johan Rockx, a díjugratók pedig a Nemzeti Lovardában John Ledingham vezetésével teljesítették a Talent program 2018-2019-es szezonjának utolsó edzőtáborát és a záróvizsgáját.
Hosszú kihagyás után ismét megcsodálhatta a közönség a legendás fekete mént, Totilast. Minden idők talán legismertebb díjlovát a hétvégi KWPN ménszemle Black Magic show-jában vezették fel két utódja bemutatkozása közben.
Hosszú kihagyás után ismét láthatja a nagyközönség a legendás díjlovat, Totilast. A fekete mént a KWPN ménszemlén vezetik majd fel.