Wandres hihetetlenül szoros versenyben győzte le Dujardint a Londoni Nemzetközi Lovas Show keretein belül megrendezett Díjlovagló Világkupafordulón.
Díjlovaglás
A lovassport közvetítések nézői a világ körül turnézó sportlovakat lovasaikat jobbára a pályán látják. De vajon hogyan zajlik az életük a versenyek előtt és után, az istállókban és a melegítőpályán? Különleges videóink segítségével most te is bepillanthatsz a kulisszák mögé.
Négycsillagos nemzetközi megmérettetésen vettek részt utánpótlás korú díjlovasaink, Hoffer Hanna és Zengő Réka. A versenyre az RTL Klub kamerája is elkísérte őket.
A Talent Program díjugratói edzőtáborral zárták az évet a Nemzeti Lovardában. A vezető edző John Ledingham volt, ezúttal mindkét korcsoport részére ő tartotta az ugró edzéseket. Mellette Stróbl Dorottya, ifj. Kövy András, Janik Attila és Horváth Balázs tartottak ülésjavító és melegítő edzéseket.
Új kihívás hódít a díjlovasok között, ami lónak és lovasnak egyaránt feladja a leckét.
Október 20-án a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok pályáján három szakág tehetséges ifjú lovasai mutatták be tudásukat, hogy felvételt nyerjenek Magyar Lovas Szövetség Talent Programjába.
A díjlovasok számára váratlan hirtelenséggel, a tervezettnél egy versenyszámmal hamarabb véget ért a verseny az idei Lovas Világjátékokon. A lezajlott versenyszámokban a dobogó legfelső fokára mindkét alkalommal német lovasok állhattak fel.
A Magyar Díjlovagló Országos Bajnokság sztárja ismét Szalai Nikolett volt, akiidén negyedik alkalommal szerezte meg a felnőtt magyar bajnoki címet.
Péntektől vasárnapig zajlik a Nemzeti Lovardában a magyar díjlovagló sport legfontosabb eseménye, a Magyar Országos és Fiatal Lovak Bajnoksága. A bajnokság keretein belül a versenyzők felnőtt, korosztályos, fiatal díjló és utánpótlás kategóriákban mérhetik össze tudásukat.
Tíz év tenyésztői és kiképzési munkáját láthatod egy igazán exkluzív lóbemutató keretében 2018. július 25-én szerda este 18:00 órától Száron. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges!