A Magyar Lovassport Szövetség előterjesztésére Magyarország kormányának támogatásával 2022-ben elindult a Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program.
Lovassport
A tavalyi év az előkészítésről, 2022 tele a próbákról szólt, 2022 tavaszától pedig teljes lendülettel indul a díjugratásban a Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program.
Izgalmas és fordulatos versenyszámokat hozott a fedeles döntő utolsó napja. A végső sorrend a három nap A szabály szerinti eredményei után alakult ki. Az öt- és hatéves, valamint utánpótlás lovak, illetve a felnőtt lovasok a Díjugrató Szakbizottság kiemelt díjazásáért versenyeztek.
A márciussal nem csak a tavasz köszönt be, de hagyományosan a fedettpályás szezonnak is búcsút intenek a díjugratók. A Fedeles Döntőnek ezúttal is a Nemzeti Lovarda ad otthont.
Három napon át zajlottak a Tege Elektronik Indoor Stars versenyszámai Balatonvilágoson.
Nyolc versenyszám során több mint háromszáz alkalommal szólalt meg a csengő a Nemzeti Lovarda fedelesében a vasárnapi versenynapon.
Hét versenyszám várta a lovasokat szombaton a Nemzeti Lovardában.
Négy napon át, csütörtöktől vasárnapig zajlanak a díjugrató versenyszámok a Nemzeti Lovardában.
Lovassport
Orosz és fehérorosz lovasok, lovak, hivatalos személyek nem vehetnek részt FEI versenyeken
Döntött a FEI: orosz és fehérorosz lovasok, lovak és hivatalos személyek nem vehetnek részt a versenyein.
Ígéretesen indul Yom Tov Jázmin szezonja: győzelemmel zárta első versenyét.
