Weinhardt Virág, a díjugrató sport csillaga

Jen Cor 1200og

November 27-29. között rendezték meg hazánk legrangosabb nemzetközi fedett pályás nemzetközi díjugrató versenyét a Nemzeti Lovardában, a CSI**W Világkupa fordulót. Weinhardt Virág, a Kiskunhalasi LTSE 21 éves sportolója Chiclana nevű lovával a szombati 160 centiméteres világkupa fordulón negyedik lett, majd a vasárnapi Grand Prix-t megnyerte. Ez szenzációs sikere éppúgy a versenyzőnek, mint a magyar lovassportnak. Virág szárnyalása 10 éve tart, de mi áll a sikerek mögött? A fiatal sportolót és legfőbb segítőjét, édesanyját, Szilviát, Kovács Iván kérdezte, az elhangzottakhoz pedig Szotyori Nagy Kristóf, a szakág elnöke is hozzátette véleményét.

Weinhardt Virág épp egy évtizede van jelen a díjugrató sportban, de eredménysora már egy életre elég lenne sok lovasnak idehaza és külföldön is. A november végi GP győzelmét követően Virággal a Kiskunhalas határában található lovavardájában beszélgettünk édesanyja és lovai társaságában.

Kovács Iván: Hogyan kezdődött a pályafutásod?

Weinhardt Virág: 2007-ben kezdtem lovagolni. Bár nagypapámmal sokat voltam a lovak körül, de 10 évesen döntöttem úgy szüleim támogatásával, hogy megkeressük Füzér Gábort, hogy foglalkozzon velem. Innentől eléggé felgyorsultak az események. 2010 tavaszán kezdtünk el együtt dolgozni, és ősszel már rajtengedély vizsgát tettem. Ekkor kaptam meg a kiskunhalasi tenyésztésű Bognár Jen-Cort. Gábornál minden alapot megkaptam. Heti ötször biztos ott voltam a lovardában a tanulás mellett. Friss rajtengedélyvizsgásként Kecskeméten volt az első versenyem, ami már rögtön nagyon jól sikerült.

KI: Aztán 2011-ben Champion lettél a gyermekeknél Tápiószentmártonban.

W. Virág: Igen. Ez eléggé gyorsan jött. Akkor még nem rendeztek gyermek korosztálynak magyar bajnokságot, így a championátus adott lehetőséget országos megméretésre. Ebben volt társam mai napig velem élő kedvencem, Bognár Jen Cor, akivel nagyon sok szép eredményt értünk el együtt.

KI: Mi állt a siker mögött?

W. Virág: Sok-sok gyakorlás, de ezt nem teherként, hanem lehetőségként éltem meg. Magával ragadott az az egész világ, amit Gábornál az istállóban láttam, a versenyekre készülés, a lovak rendberakása, felkészítése. A tanulás mellett az iskola után a lovaglás, és a lovakkal való foglalkozás töltötte ki a délutánjaimat.

KI: És jött az „aranyos” lóról esés Tápiószentmártonban.

W. Virág: 2011-ben Nyíregyházán volt a Championátus első fordulója, amely után már vezettem a gyermek kategóriát, majd mivel a másodikon fordulón, Tápiószentmártonban is jól mentünk, győzni tudtunk Jen-Corral. Ekkor történt, hogy a győzelmi takaró felhelyezése közben a rendkívül érzékeny, rebbenékeny lovam megugrott, és olyan szerencsétlenül estem, hogy eltörött a karom. Így sajnos a dobogóra már felkötött kézzel álltam fel.

KI: Nagy lökést adott a győzelem?

W. Virág: Ezek után született egy döntés, hogy legyen még egy lovam. Nagy motivációt adott, hogy több lóval kellett dolgoznom. Ez újabb szintet jelentett, amikor különböző vérmérsékletű lovakkal párhuzamosan készülök, versenyzek. Mindezek mellett az utánpótlás szövetségi kapitány 2011-ben az év végi közgyűlésen meghívott a gyermek válogatottba, ami hatalmas elismerésként ért. 2012 tavaszán Linzben már válogatottként szálltam nyeregbe, ahol a gyerek nagydíjban helyezett lettem. Ezután Lamprechtshausenben az EB minősítő versenyen Jen Corral a gyermek nagydíjban másodikak lettünk. Tagja lettem az utánpótlás válogatott utazókeretének.

KI: És 2012 nyarán következett Ebreichsdorfban az utánpótlás EB.

W. Virág: Ausztriában egyéniben és csapatban versenyeztem Jen Corral. A magyar gyermek válogatott csapatunk ötödik helyezést ért el, egyéniben ezüstérmet nyertem. Nagyon örültem, de igazából fel sem fogtam. Mindig nagyszerű a világban jól ismert lovas helyszíneken pályára lovagolni. A súlyát gyerekként nem éreztem ezeknek a sikereknek. Élveztem, hogy lovagolhatok, versenyezhetek és nagyon jó volt, amikor az eredményhirdetésen is részt vehettem.

KI: Alig egy év és Spanyolországban EB győzelem a következő állomás.

W. Virág: Egyéniben és csapatban is szerepeltem Vejer De La Fronterában az EB-n. Edzőmmel és édesanyámmal leültünk beszélgetni a spanyol utazás előtt. Nem volt egyértelmű, hogy elmegyünk. A hosszú út, a 3200 kilométer a lovaknak nagyon sok kockázatot rejtett. Szempont volt az is, hogy az előző évi második helyezésemet nagyon nehéz lenne felülmúlni. Végül az indulás mellett döntöttünk. Majd egy hétig utaztunk oda a pihenőkkel. Nagyon fárasztó volt, de megérte. Csapatban bronzérmesek lettünk, egyéniben pedig megnyertük Jen-Corral a gyerek EB-t. Az elődöntőben, a középdöntőben és a döntőben is végig hibátlan pályákat tudtunk menni. A verseny érdekessége, hogy ugyanúgy, mint a tavalyi EB-n hárman vetettünk össze a három éremért, de most nem hibáztunk.

KI: Egy EB győzelem azért megpecsételi az ember sorsát.

W. Virág: Majdnem, de biztos, hogy mérföldkő lett az életemben. Ez egy nagyon komoly megerősítés volt a jövőre nézve. Felfigyeltek rám, interjúk, élménybeszámolók következtek, ami szokatlan helyzetet teremtett.

KI: A további korosztályokban is szép eredmények születtek.

W. Virág: Ahogy átléptem az ifjúsági korosztályba, azért nem úgy jöttek rögtön az eredmények. Mondták, hogy nem lesz egyszerű a váltás a két korosztály között, hiszen itt hirtelen jóval nagyobb magasságokon kell versenyezni. Az első ifjúsági évem igazából csak felkészülés volt a következő évekre.

Ob ezust18 juhasztibor dijatado fotokovacs
Fotó: Kovács Iván

KI: Hogy ment a kudarcok feldolgozása?

W. Virág: Olyan alkat vagyok, aki magában rendezi le az eredménytelenséget és ebben segítenek a környezetemben. Gábor elmondta mindig, hogy ő mit látott, hol látta a hibát. Édesanyám is hagyta, hogy magamban rendezzem a dolgokat.

KI: Összességében azért a fiatal kategóriák is jól mentek.

W. Virág: Hazai szinten és a nemzetközi versenyeken is jó eredményeket értem el lovaimmal ifjúsági és fiatal lovasként. Egyéni és csapatbajnokságot is nyertem a korosztályokban. Sőt, a felnőttek között ifjúságiként 2017-ben a felnőtt összetett GP sorozatot megnyertem. Ugyanebben az évben Samorinban az Ifjúsági EB-n, akkor már másik fantasztikus lovammal Chiclanával hatodik lettem, amivel ifjúsági olimpiai kvótát szereztem. Igaz, a következő évben, amikor rendezték, már nem én, hanem válogatott sportolótársam használhatta fel a kvótát, mert „kiöregedtem”.

OB0 3701 fotohajdukriszta
Fotó: Hajdu Krisztina - lovasfoto.hu

KI: Közben saját lovardád lett.

W. Virág: Igen, már öt éve saját istállómban készülök Halas határában. A család mezőgazdasági vállalkozásának területén, még nagypapám kezdeményezésének köszönhetően – aki híres volt lószeretetéről, és aki már sajnos nem érhette meg azt, hogy az unokájából lovas ember lett – kialakítottunk egy istállót és annak környezetét. Ez igen nagy felelősséget ró rám, de sok segítséget kapok édesanyámtól, nagybátyámtól, a család többi tagjától, és a barátomtól is.

KI: Most már a felnőttek világában kell helytállnod.

W. Virág: Utolsó évem volt a fiatal lovasoknál 2020, de már korábban is vállaltam a felnőttek közötti megméretést. 2018-ban a fedeles felnőtt bajnokságot Equest Cha-Chával nyertük meg, ugyanebben az évben felnőtt OB-n Chiclanával egyéni ezüstérem birtokosa lettem, csapatban pedig aranyérmet nyertünk. A franciaországi utánpótlás EB-n fiatal lovas kategóriában szintén Chiclanával 14. helyezést értünk el. Az utóbbi két évben is jól mentem a fiatalok nemzetközi mezőnyében, amit érmes helyezések igazolnak egyéniben és csapatban is. A két héttel ezelőtti CSI2*W Grand Prix első hely pedig a 2020-as év megkoronázása volt. Nagyon színvonalas nemzetközi mezőnyben tudtuk Chiclanával megnyerni a Nagy Díjat. Nagyon sok elismerést kaptam mind a külföldi, mind a hazai versenyzőktől és a Szövetségtől

Gp chiclana hajdukriszta foto
A CSI**W Világkupán a Nemzeti Lovardában Chiclana nyergében - Fotó: Hajdu Krisztina - lovasfoto.hu

Virággal történt beszélgetésünk végén édesanyja Szilvia is hozzáfűzött pár gondolatot az interjúhoz.

Sz. Szilvia: Igazából mindig Virág kezében volt a döntés lehetősége, soha nem próbáltuk befolyásolni. Egyrészt úgy gondolom, hogy aki ezt a sportot nem űzte, nem tud igazán hiteles tanácsokat adni, másrészt pedig az önálló döntések csak őt erősítik. Virág már egészen kicsi korától lovagolni szeretett volna, amiben jelentős szerepe volt annak, hogy édesapám minden szabadidejét unokáival a lovak között töltötte. Megfelelő időben találkoztunk Füzér Gáborral, aki Virág edzője lett, és akivel a mai napig együtt dolgoznak. Ő segített kiválasztani Virág első lovát is, illetve a mai napig segít nekünk ebben. Szerencsére adottak voltak a lehetőségeink területi szempontból is ahhoz, hogy létre tudtuk hozni ezt a lovardát. Virág minden versenyén ott vagyok, hiszen azon kívül, hogy nagyon sokat segítek a szállításban, etetésben, lóápolásban, el sem tudnám képzelni, hogy ne legyek részese ennek az egésznek. Elmondhatatlan öröm megélni versenyről versenyre Virág sikereit.

OB0 4856 virag szilvia hajdu kriszta foto
Fotó: Hajdu Krisztina - lovasfoto.hu

Weinhardt Virág Grand Prix győzelmét követően Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke nyilvánított véleményt.

Szotyori Nagy Kristóf: Virág egy évtizede van benne a díjugrató sportban. A magyar lovassport állócsillaga. 2011-es champion címével került be díjugrató sportunk élmezőnyébe. Korábban nem volt Európa-bajnoka a magyar lovassportnak, ő ezt a címet megszerezte és csapatban bronzérmet hoztak. Azóta folyamatosan jelen van a hazai és a nemzetközi lovas életben. Páratlan sikerszériát ért el. Szlovákiában az Ijfjúsági EB-n egyéniben dupla hibátlannal a döntőben hatodik helyezést ért el, ezzel a teljesítménnyel történelmünkben először ifjúsági olimpiai kvótát szerzett Magyarországnak. Utánpótlás lovasként a felnőttek között fedett pályán és szabadtéren is kiválóan helytáll. Extra csúcsteljesítmény, amit Weinhardt Virág az évtizedben elért, példaértékű 10 évet tudhat maga mögött. Mindezt Kiskunhalasról, nagyrészt szülői támogatással, egy kiváló edző, Füzér Gábor segítségével. Következetes, céltudatos lovaslány, aki nagy alázattal végzi a sportolói feladatait.

GP20201129 og
Fotó: Hajdu Krisztina - lovasfoto.hu

Weinhardt Virág főbb hazai és nemzetközi eredményei 2010-től:

2011.

  • Gyermek Champion

2012.

  • EB egyéni ezüstérem
  • EB csapat 5. hely

2013.

  • EB egyéni aranyérem
  • EB csapat bronzérem
  • Fedeles Gyermek Bajnokság egyéni aranyérem
  • Gyermek Championátus egyéni ezüstérem

2015.

  • Ifjúsági OB egyéni 5. hely
  • Utánpótlás OB csapat aranyérem
  • Ifjúsági EB csapat 5. hely

2016.

  • Fedeles Fiatal Lovas Bajnokság egyéni aranyérem
  • Ifjúsági Nemzetek Díja 3. hely
  • Ifjúsági OB egyéni aranyérem
  • Utánpótlás OB csapat ezüstérem

2017.

  • Fedeles Fiatal Lovas Bajnokság egyéni 3. hely
  • Felnőtt Összetett GP 1. hely
  • U 25 GP 1. hely
  • Kiskunhalas Nagydíj 1. hely
  • Ifjúsági EB egyéni 6. hely, Ifjúsági Olimpiai kvóta megszerzése
  • Ifjúsági OB egyéni ezüstérem
  • Utánpótlás OB csapat aranyérem

2018.

  • Fedeles Felnőtt Bajnokság egyéni aranyérem
  • Fiatal Lovas Nemzetek Díja 2. hely
  • U 25 GP 1. hely
  • CSI2* Grand Prix 2. hely
  • Fiatal Lovas EB 14. hely
  • Felnőtt OB egyéni ezüstérem
  • Felnőtt OB csapat aranyérem

2019.

  • Fiatal Lovas Nemzetek Díja 2. hely, egyéni 5.hely
  • Fiatal Lovas Nemzetek Díja 3. hely
  • Felnőtt GP 2. hely
  • Felnőtt OB csapat bronzérem

2020.

  • Fiatal Lovas OB egyéni bronzérem
  • Fiatal Lovas OB csapat aranyérem
  • CSI2*W Grand Prix 1. hely

Szöveg és borítókép: Kovács Iván

Kapcsolódó cikkek
Kommentek