A koronavírus járvány elleni védekezés mindannyiunk közös érdeke, és lovasként, lótartóként is számos dolog van, amivel sokat tehetsz a környezetedben élők és dolgozók egészségének védelméért.
Magyar Dorottya cikkei
Lovam van
Koronavírus: elmaradnak a fedettpályás versenyek, az óvintézkedések betartását kéri a Lovas Szövetség
A Kormány 2020. március 11-én hirdetett veszélyhelyzetet a koronavírus járvány miatt. Elmaradnak a fedettpályás versenyek, a Magyar Lovassport Szövetség hangsúlyosan kéri a Szakágak együttműködését és az intézkedések betartását a lovasok és hozzátartozóik egészsége védelmében.
A Kormány 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus járvány miatt. Az intézkedések részeként betiltották zárt helyen a 100 főnél, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével zajló rendezvényeket. Ez az intézkedés a sporteseményeket, így a lovas rendezvényeket is érinti. A cél a vírus terjedésének lassítása.
Mindegy, hogy versenyzel, vagy a pálya széléről izgulod végig a megmérettetéseket: ha kedveled a díjugratást, idén sem fogsz unatkozni. A legrangosabb versenyekről Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke adott áttekintést a Riderline-nak.
Műszakilag elkészült az újjáépített Lovarda a budai Várban. A régi pompájában helyreállított, multifunkcionális rendezvénytérnek szánt épületet 2021-ben adják át a nagyközönségnek.
2019-ben is a Riderline volt az az oldal, ahol naponta értesülhettél a legfrissebb hazai lovas hírekről, a világ lovas eseményeiről, és találtál hasznos cikkeket a legkülönfélébb lovas témakörökben, hiszen ebben az évben is több mint 400 hír és cikk jelent meg az oldalon.
November első felében lótartók adtak hírt arról, hogy dunakeszi, illetve sóskúti lótartó helyeken forgalmi korlátozás lépett életbe fertőző kevésvérűség gyanúja miatt, ezt a NÉBIH egy rövid közleményben november 26-án megerősítette. A Riderline még november 15-én bővebb tájékoztatásért fordult a hatósághoz.
Lótartók adtak hírt arról, hogy a NÉBIH, illetve a Pest Megyei Kormányhivatal a közelmúltban dunakeszi, illetve sóskúti lótartó helyeken rendelt el forgalmi korlátozást fertőző kevésvérűség gyanúja miatt. De mit jelent ez és vajon van-e ok az aggodalomra? Ennek járunk most utána.
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) november elején tette közzé a tokiói olimpia tesztversenyének tapasztalatait összegző jegyzőkönyvet. A várható hőség miatt szükség lesz a versenyek időbeosztásának módosítására, valamint a lovastusa tereppálya is lerövidülhet a lovak egészségének védelme érdekében.
Egy jó patkolókovács kincset ér lónak és lótartónak egyaránt. Ha patkolókovácsod megbízható és jól végzi a dolgát, jól megfontolt érdeked, hogy legközelebb is örömmel jöjjön patkolni. Mutatjuk azt a tíz egyszerű tippet, ami garantálja a zökkenőmentes együttműködést.