100 éves korában hunyt el a világ legidősebb olimpiai érmese, John Russell díjugrató.
Külföldi lovas hírek
Bár a koronavírus okozta járvány miatt idén elmaradtak a hagyományos ünnepségek, a mai nap mégis a királynőről szól, akinek az életében még mindig előkelő helyet foglalnak el a lovak.
Külföldi lovas hírek
Állatbarát iroda: póniját és szamarát is bevitte munkahelyére Arnold Schwarzenegger
Az egykori Terminátor, Kalifornia korábbi kormányzója a napokban Lulu nevű mini szamara és Whiskey névre hallgató pónija társaságában érkezett munkahelyére.
Élete legkülönösebb élményében lehetett része annak az ausztrál lovasnak, akit megállítottak, majd bíróság elé idéztek, mert lóháton telefonált, mégpedig kihangosító nélkül.
A Longines Masters hongkongi fordulója idén hatodik alkalommal került volna megrendezésre. Az esemény szervezője azonban bejelentette: nem tartják meg a versenyt, sőt, annak keretrendezvényét, az Asia Horse Weeket is törölték.
Elszabadult póni okozott zűrzavart egy forgalmas walesi főúton Cardiff közelében csütörtök este. A rémült patást egy helyi buszjáraton helyezték biztonságba.
A FEI új rendelete szerint 2021 január elsejétől kötelező lesz minden FEI verseny előtt, közben és alatt a kobak viselése.
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) moszkvai közgyűlésén több fontos kérdésben is döntés született. Ezek egyike, hogy a nyolc szakág világbajnokságát egyetlen helyszínen felvonultató Lovas Világjátékok helyett 2022-ben két ország lesz a házigazdája a viadaloknak.
A Helsinki International Horse Show talán a FEI Díjugrató Világkupa sorozat egyik legkülönlegesebb és legkörnyezetbarátabb állomása: a nagyszabású rendezvényen az összes elektromos energia lótrágyából származott.