Az 1920-as években a magyar lovassport kiemelkedő egyénisége volt. A két világháború közötti időszakban mint a Lovagló-és Hajtótanárképző Iskola lovaglótanára, illetve mint az alagi Honvéd Versenyistálló parancsnoka tevékenykedett.
Lovaskultúra
Lovas szántás, kaszálás és szénakészítés, fogatos falunéző és gyógynövénytúra, borvacsora a Balaton-felvidéken: ökoturisztikai központot adtak át Nagyvázsonyban. A létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be.
Az esős idő ellenére idén is sokan látogattak ki a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, hogy szemtanúi lehessenek a puszta tavasznyitó eseményének, a kihajtási ünnepnek. A rendezvényre ellátogatott dr. Nagy István agrárminiszter is. Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, 2020 őszéig három milliárd forintos fejlesztés valósul meg a Hortobágyon.
Öt csikós, egy pusztaötös hajtó, és Kassai Lajos is részt vesz a Royal Windsor Horse Show látványos parádéján.
Építkezés a történelem nyomában: az újraépülő budavári Lovarda tervezése és építése során a Hauszmann Alajos tervei alapján 1901-re felépült eredeti épületet teremtik újjá.
Egészen pontosan negyvenedik születésnapját ünnepli április 11-én a Bécsi Spanyol Lovasiskola büszkesége, az előadások egykori sztárja, Neapolitano Nima I.
Dallos Gyula mesteredzőt és örökös magyar bajnokot dr. Nagy István agrárminiszter 2019. március elsejétől a lovaságazat miniszeri biztosának nevezte ki, fő feladata a Kincsem Nemzeti Lovas Programmal kapcsolatos kiemelt döntések előkészítése, irányítása, felügyelete. Dallos Gyulával kinevezése kapcsán Fehér Károly beszélgetett.
Míg napjainkban a sportvilág legjobban fizetett sztárjai rendre a futballisták, ökölvívók vagy baseball játékosok közül kerülnek ki, történelmi kontextusban egy ókori római kocsihajtó, Gaius Appuleius Diocles minden idők legjobban fizetett sportolója.
Az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabiban mutatkoznak be a Bécsi Spanyol Lovasiskola lenyűgöző ménjei. Képgalériával!
Március 18-án nyílik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum felújított állandó kiállítása Kincsem - Imperiál: Híres magyar versenylovak címmel, amely átfogóan mutatja be a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a galoppversenyzés szabályait, valamint a versenyüzem működésének érdekességeit.

