Hölle Martin, ifj. Dobrovitz József és Osztertág Kristóf alkotja képviseli a magyar színeket a németországi Drebkauban szeptember 11-15. között megrendezésre kerülő XVIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságon.
Magazin
Dr. Fekete Patrícia Samorinban LM Beretta nevű lovával megnyerte a 80 kilométeres versenyszamot.
A rotterdami Európa-bajnokság zárásaként a hazánkat díjlovaglásban képviselő Schmidt Anita ünnepélyes keretek között vehette át a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) zászlaját.
Igazán drámai fordulatot hozott a díjlovagló Európa-bajnokság csapatversenye, mivel a britek kétszeres olimpiai bajnoka, Charlotte Dujardin kizárásra került, így Isabell Werth karrierje során tizenkilencedik EB érmét szerezhette meg.
Pénteken vette kezdetét a 2019. évi Korosztályos Championátus második fordulója Bábolnán, ahol hét korosztályban mérkőznek meg a lovasok, hogy az utolsó napon a dobogó legfelső fokára állhassanak.
Négy hónappal 40. születésnapja után átvágtatott a szivárványhídon Neapolitano Nima, a Bécsi Spanyol Lovasiskola büszkesége, a világ legidősebb regisztrált lipicai ménje.
Szeptember 5-8. között a díjugratás hazai legjobbjai versenyeznek a bajnoki címért a Nemzeti Lovardában. A felnőtt bajnok nyereménye nem más, mint egy gazdagon felszerelt Fiat 500X személyautó.
Hagyományőrző huszárbandériumok díszmenetével, fiatal lovasok bemutatkozásával és bemutatókkal várja az érdeklődőket hétvégén a 16. Nyíregyházi Huszártalálkozó.
37 csikó, köztük 14 kanca és 23 mén mutatkozott be az MSLT Csikóchampionátuson a Nemzeti Lovardában augusztus 20-án.
Donaueschingenben hajottak Európa legjobb négyesfogathajtói az augusztus 15-18. között megrendezett FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon. 12 nemzet 41 fogathajtója vett részt a kontinensviadalon, hazánkat Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József képviselte.