A lovak hasűri betegségei több száz kórképet tömörítenek magukban. A nem heveny tünetekkel járó hasűri betegségek diagnosztizálási lehetősége az elmúlt 20 évben - az ugrásszerűen bővülő ismeretanyagnak és a korszerű orvosi felszereléseknek köszönhetően sokat változott, így lovad kivizsgálása ma már tartási helyén is elvégezhető.
Magazin
Az augusztus végi nyílt napon a nagyközönség is megismerhette a Bábolna Nemzeti Ménes Dióspusztai Angol Telivér Ménesének yearlingjeit, akik rövidesen felkerülnek a versenyistállókba belovaglásra, illetve jövő nyáron már be is mutatkozhatnak a galoppon.
A 2019-es FIAT Díjugrató Országos Bajnokság keretei között ünnepélyesen elbúcsúzott a versenyzéstől Bognár Jen-Cor, aki pályafutása során számos értékes érmet szerzett hazánknak, és lovasának, Weinhardt Virágnak.
Két kategóriában német, egyben pedig román győzelemmel, valamint két magyar bronzéremmel zárult a VB Mezőhegyesen.
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napja soha nem látott izgalmakat hozott, a közönség lélegzetvisszafojtva izgulta végig a helycseréket a felnőtt döntőben.
Kiss Lizanna a gyermek bajnok; a Tóth Béla Régió kettes csapata az amatőr bajnok; a Némethy Bertalan Régió csapata az utánpótlás bajnok - fordulatos versenyszámokkal folytatódott a FIAT Országos Díjugrató Bajnokság.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság első napja négy korosztály, a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt kategória elődöntőivel vette kezdetét.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság második napjának legjobban várt versenyszáma a felnőtt lovasok középdöntője volt, ami egyben a csapatbajnokság végét is jelentette.
Kiváló szakmai munkája elismeréseként meghosszabbították prof. dr. Sótonyi Péter rektori megbízatását 2024-ig.
Mezőhegyesen ünnepélyes keretek között megnyitották a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságát. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) ötödik alkalommal bízta meg a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-t a verseny rendezésével.