A Díjugrató Szakág szakmai programja a legkisebb díjugratók, a gyermek korosztályba tartozó lovasok álmait segít valóra váltani. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.
Magazin
Az év utolsó európai Group 1-es versenyét, a Bajor Nagydíjat (Grosser Peris von Bayern) a magyar tréningben álló Nancho nyerte múlt vasárnap. Eddig hasonló, a lóversenysport legmagasabb kategóriájába sorolt versenyben soha egyetlen magyar lónak sem sikerült első helyen célba érnie, még Overdose-nak sem.
A modern lovasított katonai alakulat működését, illetve a lovak és lovasok kiképzését tanulmányozta a napokban Londonból hazatért magyar katonai delegáció az angol királynő Udvari Lovassága Lovasított Ezredénél.
Kezdetét vette a díjugratók 2019/2020-as fedettpályás versenyszezonja, melynek első állomása a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont által szervezett kiemelt verseny volt.
Lyonban vette kezdetét a FEI Fogathajtó Világkupa 2019/2020-as szezonja, ahol Dobrovitz József a harmadik helyen zárt a versenysorozat egyik legerősebb mezőnyében. Az elsőséget Boyd Exell szerezte meg a holland Bram Chardon előtt.
Szeptember 30-án jelent meg az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-től megszerezhető szakmák számát. A módosításnak a lovász, belovagló és patkolókovács képzések is áldozatul estek. A helyzet rendezése céljából Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke levélben fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez.
Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban, miközben a jó minőség alacsonyabb vételárakkal társult. Ezek után nem meglepő, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.
Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban. Nem csoda hát, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.
A ménvizsgával és csikóchampionátussal összekötött rendezvényen felvonult a két fajta legjobb ménjei és kancái közül húsz gyönyörű ló, és lovas alatt bemutatták, hogy a kisbéri félvér és gidrán lovak minden szakágban jól használhatók.
Minden magát igényesnek tartó lovas egyetért abban, hogy a tökéletes élményhez a nyergben elengedhetetlen a megfelelő, kényelmes és biztonságos ló- és lovasfelszerelés. Azonban a sok márka és stílus között nehéz megtalálni a legideálisabbat. Ebben segít a Horze kalauz!

