Legin István cikkei
Életmód, divat
Mint az elszabadult ménes az alföldi rónaságon, úgy dübörög az elektromos autók forradalma! Csak legfeljebb hangtalanul.
Kezdjük a 2023-as autótesztek sorát a Toyota Hiluxszal!
Mint vadlovak a nyitva felejtett karámajtón, úgy szabadultak el a benzinárak, közben pedig a nagy kizöldülésben eltűntek a keveset fogyasztó, megbízható, strapálható dízelek. Most aztán töprenghetünk is, hogyan lehetne spórolni! Hogy mi is beálljunk a takarékos autósok és lovasok sorába, felnyergeltünk egy alternatívát tesztvágtánkra, méghozzá a full elektromos hajtású Nissan Leafet!
Három a magyar igazság, mondta Lovas Matyi. Persze tudom, Lúdas volt, de a harmadik akciójában egy lovász fiú segített, így aztán tiszteletbeli lovassá fogadtuk Matyit!
Most pont úgy vagyunk, mint a gyermek a vásárban, amikor felültetik a pónira, és megy körbe-körbe: boldog, fülig ér a szája és az ötödik kör után már garantált, hogy ki sem lehet robbantani a nyeregből. Mi is legyen? Akkor jön a fagyis trükk, a csoki ígérete, hogy a helyzet megoldódjon, és ne kelljen ott éjszakázni, vagy rögvest a póni társaságában hazamenni. Mi is így jártunk a Suzukival, amikor másodszorra is beülünk az új S-CROSS nyergébe.
A Suzuki mérnökei nagy örömünkre megalkották az új S-CROSSt, ami azonnal be is állt a divatos és vagány SUV élvonalába.
A második generációs Peugeot 3008 Plug-in hibrid hűséges társunk lehet a mindennapokban.
Dértől fehérlő hajnal köszöntött a tájra, amikor elindultunk az év első tesztvágtájára. Új év, új X-Trail.
Rövidke póni sorozatunkra felnyergeltük a Hyundai legkisebbjét, az i10 megújult harmadik generációs mutatós kis gépezetét.
Sebtiben nyergeljünk fel egy népszerű, a kis kategória felső részébe, sőt, inkább a középkategória alsó szegmensébe illő autót, a Kia Riót!