Címke: angol telivér

Bemutatkoztak az első dióspusztai Silver Frost csikók

Nagy érdeklődés mellett zajlott augusztus 29-én a nyílt nap Dióspusztán, az angol telivér ménesben. A 25 felvezetett yearlingből hét kivétellel mindegyik új tulajdonosra vagy bérlőre talált. Emellett az Eminens személyében Magyar Derby-nyerőt is adott Silver Frost első Magyarországon született csikóit is megcsodálhatták az érdeklődők.

Megszorításokkal folytatódik a fedeztetési szezon az angol telivértenyésztőknél

Az elmúlt években alig változtak a magyarországi angol telivértenyésztés tendenciái. A fedeztetések száma általában 200-220, a csikószületéseké pedig 120 körül alakult. Idén a korona vírus járvány miatt a külföldről érkező kancák kiesésével kell számolni elsősorban Dióspusztán. Az is változást jelent, hogy minden jel szerint csökken a fedezőmének száma.

Írországból érkeznek a magyar galopp új reménységei

Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban, miközben a jó minőség alacsonyabb vételárakkal társult. Ezek után nem meglepő, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.

38 telivért vásároltak magyar tréningbe Írországból

Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban. Nem csoda hát, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.

Csikómustra Dióspusztán

Az augusztus végi nyílt napon a nagyközönség is megismerhette a Bábolna Nemzeti Ménes Dióspusztai Angol Telivér Ménesének yearlingjeit, akik rövidesen felkerülnek a versenyistállókba belovaglásra, illetve jövő nyáron már be is mutatkozhatnak a galoppon.

Francia csúcsmének

A magyar futtatók és tenyésztők között az utóbbi évtizedben az egyik legkedveltebb piac a francia, ahonnan több Magyar Derby-nyerőt is vásároltak az elmúlt években. A francia tenyésztés az elmúlt években komoly fejlődésen ment keresztül. A január 19-20-i hétvégén, a Mének Útja rendezvényen a legjobb és legdrágább méneket is közelről csodálhatták meg az érdeklődők.