Idén is a belgiumi Opglabbeekben zajlik a pónik és az utánpótlás korosztályok Nemzetek Díja fináléja. Tavaly gyermek válogatottunk, idén az egyenletes, jó teljesítmények után a fiatal lovas díjugrató csapatunk kvalifikálódott a Nemzetközi Lovas Szövetség világdöntőjébe.
Díjugratás
Szeptember 18-22. között ismét Belgiumban, Lanakenben zajlott a Fiatal Lovak Világbajnoksága, ahol hazánkat négy ló-lovas páros képviselte.
Hat versenyszám, ebből négy regionális döntő zajlott a Máchánszky Gyula Regionális Bajnokság második napján a Hirling József Lovasparkban. Háromszor összevetésben dőltek el a bajnoki címek. A felnőtteknél Ódor Enikő Jason Statham nevű lovával szerezte meg a győzelmet kiélezett versenyben. Az amatőröknél Bölecz Virág Ráhelnek és Filibert nevű lovának szólt a taps.
A Hirling József Lovasparkban folyó Máchányszky Gyula Regionális Díjugrató Döntő első napján zajlott az Öregfiúk Magyar Bajnoksága. A döntőt összevetésben Busi Sándor nyerte Géniusz nevű lovával, a veterán csapatversenyt pedig a Máchánszky Gyula régió együttese.
Kezdetét vette a Fiatal Lovak Világbajnoksága Lanakenben. Idén négy magyar párosnak drukkolhatunk.
Valóra válhatnak a legkisebb díjugratók álmai: a gyermek korosztályba tartozó lovasok számára hirdet ismét szakmai programot a Díjugrató Szakág. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.
A 2019-es FIAT Díjugrató Országos Bajnokság keretei között ünnepélyesen elbúcsúzott a versenyzéstől Bognár Jen-Cor, aki pályafutása során számos értékes érmet szerzett hazánknak, és lovasának, Weinhardt Virágnak.
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napja soha nem látott izgalmakat hozott, a közönség lélegzetvisszafojtva izgulta végig a helycseréket a felnőtt döntőben.
Kiss Lizanna a gyermek bajnok; a Tóth Béla Régió kettes csapata az amatőr bajnok; a Némethy Bertalan Régió csapata az utánpótlás bajnok - fordulatos versenyszámokkal folytatódott a FIAT Országos Díjugrató Bajnokság.
A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság első napja négy korosztály, a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt kategória elődöntőivel vette kezdetét.
