A japán telivérek Dubaiban is lehengerelték a nemzetközi mezőnyt

Meydan

Negyedszer nyerte el Frankie Dettori zsoké és Bob Baffert tréner a Dubai World Cup hatmillió dolláros, gigászi első díját az amerikai Country Grammerrel március 26-án. A nap legnagyobb szenzációját azonban a japán lovak okozták, akik kilenc futamból ötben győztek.

A Dubai World Cupot már az 1996-os kezdetekkor az amerikai lovaknak írták ki és ennek megfelelően az USA-t képviselő, legendás Cigar nyerte is meg. Az azóta eltelt 26 évben sem változott a helyzet és majdnem kivétel nélkül amerikai vagy helyi tréningezésű lovak szerezték meg az első helyet. A feltételek, vagyis a 2000 méteres táv és a homokfelület is maradt, habár a versenypályát 2010-ben az addigi Nad Al Shebából átköltöztették az új gigakomplexumba, Meydanba. Talán még annyit érdemes megemlíteni, hogy 2010 és 2014 között a homok helyett a szintetikus Tapeta borította a pályát, ami azonban nem aratott sikert és elmaradtak az amerikai indulók is, így aztán 2015-ben visszatértek a homokhoz.

Látványos Dettori győzelem

Idén a 12 millió dolláros főfutam 10 indulója közül négy Észak-Amerikából érkezett, köztük az első számú favorit is. A verseny az ő vezetésükkel is indult, majd a végén az addig ilyen hosszú távon még soha nem futott első esély, Life Is Good elfáradt. De jött a hosszú szünet után egy hónappal korábban, a Saudi Cup-ban egy második hellyel visszatért, ötéves Country Grammer és megelőzte őt, majd a második számú esélyesnek tartott másik amerikai, Hot Rod Charlie is elment mellette, illetve az utolsó métereken a japán Chuwa Wizard is elgaloppozott mellette.

A győzelem így immár negyedszer került Bob Baffert idomárhoz, valamint az 51 éves Frankie Dettori zsokéhoz, aki hosszú karrierje során ezúttal lovagolt először Baffertnek. A ló tulajdonosa az amerikai-szaúdi Amr Zeddan, valamint részesedéssel rendelkezik benne a WinStarFarm és a Commonwealth szindikátus is. A győztes társaság szépséghibája Bob Baffert doppingügye, amely miatt már hónapok óta nem futhatnak a lovai New Yorkban és a Kentucky Derbynek is otthont adó Churchill Downsban sem, illetve április 4-től három hónapra vissza is vonják a tréneri engedélyét.

Az igazi sztár: Japán

A kilenc futamból álló versenynapon összesen 30,5 millió dollárt osztottak szét, amelynek a jelentős részét a japánok vihették haza. A felkelő nap országból érkezett lovak öt futamban arattak győzelmet, így a 6 millió dollár összdíjazású Dubai Sheema Classic-ban, holtversenyben a Turfben, a UAE Derby-ben, a Dubai Gold Cup-ben és a Mile-ban. Emellett még számos helyezést is szereztek, köztük a Dubai World Cupban.

A japán telivérek ilyen fölénye egy-egy nagy nemzetközi meetingen új, meglepő jelenség, amelynek azonban megvan a racionális magyarázata.

Az elmúlt években, évtizedekben azonban a nemzetközi lóversenyvilág még azt szokta meg, hogy a japánok egy-két jó lovukat elvitték a világ nagy meetingjeire, de mivel otthon is hatalmas díjazások mellett futhattak, csak a kalandvágyókat vonzotta az európai, amerikai vagy közel-keleti országokba utazás. A közelebbi Hongkongba viszont már hosszabb ideje szívesen utaznak és az elmúlt időkben csaknem nyomasztó fölénybe kerültek a nagy nemzetközi meetingen.

Bátraké a szerencse

Tavaly októberben pedig még messzebb „merészkedtek”, amikor néhány tulajdonos és tréner úgy döntött, hogy a pénz mellett nemzetközi dicsőségre is szeretnének szert tenni, ezért a korábbiaknál jelentősebb számban vettek részt az USA egyik legrangosabb eseményén, a Breeders’ Cupon. Itt szenzációt jelentett, hogy két futamot is megnyertek. Ezután a világ legmagasabb díjazású versenyét és annak a meetingjét, a február végi Saudi Cupot vették célba, ahol a futamok felét, négyet megnyertek. Ekkor már nem volt olyan, aki ne kapta volna fel a fejét és a szakértők részletes elemzésekbe kezdtek, hogy a váratlan és jelentős japán sikerek titkát megfejtésék.

Végül arra a megállapításra jutottak, hogy csoda az nincs, csak sok pénz, kitartás, szakértelem és hosszú évek munkája. A japánok ugyanis évtizedek óta hatalmas összegeket fektetnek a lóversenyzés mellett a telivér-tenyésztésbe, a versenykarrierjük csúcsán számos kiemelkedő képességű telivért megvásároltak Európában és Amerikában, illetve a világ legnagyobb telivér árverésein is rendszeresen a legnagyobb vevők között szerepelnek.

Gigászi versenydíjak

Japánban évente több mint 36 ezer versenyt rendeznek 25 lóversenypályán. Két társaság szervezi a lóversenyt, amelyek közül a Japan Racing Association (JRA) jelentősége a nagyobb. Ők irányítják a nagyvárosok lóversenyeit és hozzájuk tartozik az itt található tíz legfontosabb lóversenypálya is, amelyeken szombat- és vasárnaponként gyakran 12 futamban állnak starthoz a lovak. A versenydíjak nemzetközi összehasonlításban itt a legmagasabbak, ami a hatalmas fogadási forgalomnak köszönhető. A japán lóversenyrajongók megszállottan imádják a lóversenyt, a lovakat és például a zsokékat is, akik hatalmas sztároknak számítanak. A versenyszervező elkölteni is alig tudja a hozzá beérkező pénzeket, ezért olyan szabályt léptettek életbe, amely szerint minden lóversenypályájukat kötelező 40 évenként teljesen felújítani.

A mérvadó család

A futtatásban és a tenyésztésben a Yoshida dinasztia neve emelkedik ki. A nagypapa már csaknem száz éve kezdte el megalapozni a világ legjelentősebb futtató és tenyésztő birodalmát. A fiában tehetséges utódot hagyott hátra, hiszen Zenya Yoshida volt az, aki először vásárolt anyakancák mellett potenciális fedezőméneket is az USA-ból. Az első sikert Northern Taste-tel, a legendás Northen Dancer fiával érték el, míg az igazi áttörést a Kentucky Derbyt, Belmont Stakes-t és Breeders' Cup Classicot is nyert, de nehezen kezelhető és Amerikában származás szempontjából értéktelennek tartott Sunday Silence hozta el a számukra, aki aztán ontotta a jobbnál jobb utódokat. Tőle a fia, Deep Impact vette át a stafétát.

Jelenleg az örökösök, Teruya és Katsumi Yoshida irányítják a töretlenül fejlődő vállalkozást, köztük az 1000 kanca királyságának is nevezett Northern Farmot, amelynek az értékét 100 millió dollárnál is magasabbra becsülik, illetve a mének otthonául szolgáló Shadai Stallion Stationt, ahol 2022-ben 31 jobbnál jobb fedezőmént állítottak fel.

Áprilisban Európában is megkezdődik a gyepszezon, és sorban következnek majd a nagy meetingek. Ezeken pedig akár az eddigieknél jelentősebb japán jelenlétre is lehet számítani. A felkelő nap országában élők egyik legnagyobb célja azonban az októberi Prix de l’Arc de Triomphe megnyerése, amelyre több évtizede készülnek. Eddig azonban a legjobb lovaikkal sem jártak sikerrel, de az elmúlt félévet látva talán biztosak lehetünk benne, hogy ami késik, az nem múlik.

Loversenyfogadasok

Borítókép: Land Rover MENA, Flickr

Kapcsolódó cikkek
Kommentek