Pénteken kezdetét vette a Díjugrató Championátus döntője Szilvásváradon a Lipicai Lovasközpontban közel kétszáz lovas és háromszáz ló részvételével.
Szalontai Virág cikkei
Ha visszatekintesz lovas pályafutásodra, rögtön eszedbe jutnak azok a lovak, akik valamilyen szempontból sorsfordítóak voltak, és hozzájárultak ahhoz, hogy azzá a lovassá válj, aki most vagy. Lehetnek különböző méretűek, színűek, vérmérsékletűek, de ami biztos, hogy mindegyikük egyéniség volt.
A Nemzeti Lovardában megrendezett GP záró versenyszáma a 150 centiméterre kiírt felnőtt nagydíj volt. 49 páros állt rajthoz, hogy harcba szálljanak a Díjugrató Szakbizottság által felajánlott 1,5 millió forintos össznyereményért.
Az idei év utolsó díjugrató GP fordulóján 52 páros szállt harcba a Díjugrató Szakbizottság által felajánlott 400.000 forintos összdíjazásért a 25 év alatti lovasok részére kiírt 140 centiméteres kategóriában.
A Nemzeti Lovardában zajló idei utolsó díjugrató GP forduló szombati napján tartották a fiatal lovak és a gyermek korosztályú lovasok döntőjét.
A 2020-as Díjugrató GP sorozat utolsó állomása vette kezdetét csütörtökön a Nemzeti Lovardában. Az indulói létszám ezúttal is felülmúlta az elvárásokat, minden nap reggel 7-től este 8-ig tart a verseny, hogy a több mint 1000 startot zökkenőmentesen le lehessen bonyolítani.
Sokat hallani a lovas világ sztárjairól, lépten-nyomon olvashatsz a sikerhez vezető kalandos útjukról. De mi a helyzet a lovassport hétköznapi hőseivel? Azokkal, akik nap, mint nap küzdenek, hogy finanszírozni tudják ezt az igen drága sportot? Azokkal, akik minden nap keményen dolgoznak, anélkül hogy ezt bárki észrevenné? Ez a cikk most hozzájuk szól.
Az FEI Igazgatósága június végén vitatta meg az FEI bajnokságok és versenyek beosztását a 2020-as és 2021-es évre. A Covid-19 járvány komoly változásokat okozott az idei versenynaptárban, ami hatással van a következő években megrendezésre kerülő versenyekre is.
A lovasok háromnapos országos díjugrató minősítővel ünnepelték a régóta vágyott új pálya elkészültét. Soha ennyi induló még nem volt a régióban szabadtéri versenyen, több mint 700 startot bonyolítottak le a három nap alatt.
Timpex Cent, a magyar sportló fajta egyik kiválósága 17 éves korában váratlanul eltávozott.