150 millió forintért fedez a világ legdrágább angol telivér fedezőménje

Modern Games Dubawifia og

A telivérfuttatás mindig is a nagyon gazdagok sportja volt, a telivér tenyésztésről nem is beszélve. Ez persze elsősorban a legmagasabb szintű és legnagyobb pénznyereményért kiírt versenyek résztvevőinek, valamint a legdrágább tenyészegyedek és utódaik tulajdonosaira igaz. A közepes és az olcsóbb kategóriákban ugyanis még nagyobb a kínálat, illetve (akár több száz fős) szindikátusok tagjaként egy jelképes összegért bárki lehet lótulajdonos. A nemzetközi lóversenysport figyelme azonban természetesen mindig a legjobbakra irányul, hiszen a sport és fajta fejlődését alapvetően ők határozzák meg.

Kik lehetnek a csúcsmének?

Ahhoz, hogy egy telivérből keresett és drága fedezőmén legyen, extra származásra és olyan versenykarrierre van szükség, amelynek során a ló legalább egy, de lehetőleg minél több Group 1-es versenyt nyer 2-3 éves korában. Ehhez nem árt, ha a világ legelismertebb lóversenypályáin, valamint a legjelentősebb lóversenyiparral rendelkező országokban versenyez, akár több kontinensen is. Ebbe a szűk körbe tartozik Európában Anglia, Franciaország és Írország, valamint az USA, Japán és Ausztrália. Mindehhez olyan tréner is dukál, akinek vannak nemzetközi verseny-menedzselési ismeretei, arról nem is beszélve, hogy megfelelő munkalovasokkal, tréningpályájával, állatorvosi támogatással rendelkezik, illetve ki tudja választani azt a zsokét, aki ismeri a nagyversenyek légkörét és képes kihozni a legtöbbet a lóból. Igazából még hosszan lehetne sorolni, hogy mi kell egy sikeres versenykarrierhez, habár a legfontosabb előfeltétel, hogy egy ló jó legyen, és nem árt, ha a szerencse is mellé szegődik.

Akadnak persze ritka kivételek is, akik nem felelnek meg a legalapvetőbb kritériumnak és mégis óriási sikert érnek el a tenyésztésben. Erre talán az egyik legjobb példa Sunday Silence. A mén 1989-ben Amerikában megnyerte a legnagyobb versenyeket, egyebek között a Kentucky Derbyt, a Preakness Stakest, a Breedrs’Cup Classicot, azonban a származása nem számított divatosnak, ezért senki nem akart vele tenyészteni a hazájában és végül eladták Japánba. Ott hatalmas karriert futott be, felvirágoztatta a japán tenyésztést és az utódai máig meghatározó szerepet játszanak a versenypályákon és a ménesekben is.

Frankel fia Blazing Comet magyar színekben versenyez
Frankel fia, Blazing Comet magyar színekben versenyzik

A tenyésztés jövedelmez igazán

A lótulajdonos sokat kereshet egy nagyon sikeres versenylóval, azonban messze nem annyit, min egy sikeres fedezőménnel. A világ legtöbbet nyert versenylova, az ausztrál Winx 14,56 millió angol font (6,2 milliárd forint) versenydíjat keresett ötéves pályafutása során, amikor 43 startjából 37 alkalommal győzött. Ez az összeg persze nem került teljes egészében a ló tulajdonosaihoz, hiszen a futtató a trénernek és a zsokénak is – országonként változó nagyságú, de 3-10 százalék között mozgó – részesedést fizet a versenydíjból, illetve magának a futtatásnak és a lótartásnak is komoly költségei vannak.

Eközben a világ legdrágább ménje, Dubawi tavaly 250 ezer angol fontért (107 millió forintért) fedezett és összesen 165 kancát hoztak elé. Ha azonban ennek a számnak csak a felét vesszük figyelembe, hiszen a mén saját tulajdonosának is sok kancát fedezett, illetve a hivatalosan meghirdetett díjból is gyakran adnak kedvezményeket különböző megállapodások fejében, akkor is 20,62 millió fontos (8,9 milliárd forintos) összeget kapunk csak egyetlen évre. Ez szintén nem a tiszta nyereség, hiszen a mén tartása, a ménes működtetése, marketingje is pénzbe kerül. Az azonban tisztán látszik, hogy egy sikeres fedezőmén, még ha nem is világ legdrágábbja, akkor is jóval több pénzt hoz a tulajdonosának, mint amit egy ló a versenypályafutása során megkereshet.

DSC 7443

Kell a jó menedzsment

A versenypályafutás azonban nagyon fontos, hiszen az alapozza meg a ménesbeli karriert, különösen a kezdetekben. Az új felállítású mének menedzselése ugyanúgy külön „tudomány”, mint a versenylovaké. Gondoljunk itt először is a marketingre, hogy milyen képet festenek a ménről és mit képesek elhitetni a kancatulajdonosokkal. Emellett az első években nagyon fontos az is, hogy milyen minőségű kancákat kap egy mén. A nagy tenyésztők ezért jelentős mértékben támogatják az új ménjeiket és nagyszámú, jó kancát párosítanak hozzá. Ezekből várható ugyanis, hogy jó utódok születnek, akik képesek bizonyítani a fedezőmén kiváló öröktő és teljesítményjavító képességeit. Majd amikor az utódok árverésre kerülnek, akkor a saját ménjüktől született, de más által tenyészett csikókra is licitálnak és gyakran csillagászati magasságokba tornázzák fel az árat, így illusztrálva az utódok komoly értékét. Az sem mindegy, hogy milyen ménesben áll egy fedezőmén, hiszen, ha egy olyan országban állomásozik, ahol a mének árai általánosan alacsonyabbak, illetve ha a ménes nem tartozik a világ legkiemelkedőbb presztízs-tenyészhelyei közé, akkor a mén ára sem lesz olyan magas.

Erre jó példa az utóbbi évekből Wootton Bassett, aki 2012 és 2020 között Franciaországban, az ott az egyik legismertebb ménesben, a Haras d'Etrehamban állt. A fedeztetési díja kezdetben 6000 euró volt, ami 2014-2015-ben 4000 euróra csökkent, majd amikor egyre jobb eredményeket hoztak az utódok, sőt Almanzor révén az első többszörös Group 1 nyerő is bemutatkozott, a fedeztetési díja 40 ezer euróig emelkedett. Ezután megvásárolta a világ egyik legnagyobb futtató és tenyésztő vállalkozása, az ír Coolmore, ahol már az első évében 100 ezer eurós fedeztetési díjjal hirdették, amit egy év után 150 ezer euróra emeltek. Eközben Franciaországban a legsikeresebb és legdrágább fedezőmén, Siyouni fedeztetési díja csak idén érte el a 150 ezer eurós szintet. Egyértelmű, hogy Wottom Basset Franciaországban nemigen ért volna fel erre a szintre.

A tulajdonosok fent említett támogatása és a legjobb trükkök azonban mit sem érnek, ha a mén utódai a versenypályán nem eredményesek, azaz nem nyernek Group 1-es versenyeket. Ehhez azonban jó néhány évnek el kell telnie, így nem csoda, hogy a legdrágább fedezőmének döntő része már nem olyan fiatal. Íme tehát a legdrágábbak listája:

A világ legdrágább angol telivér fedezőménjei 2023

A borítóképen Modern Games, Dubawi fia.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek