Elkötelezetten, szívvel, szenvedéllyel: prof. dr. Sótonyi Péter - 3. rész
Prof. dr. Sótonyi Péter nevét minden lovas ismeri. Ki úgy, mint az Állatorvostudományi Egyetem rektoráét, vagy mint a Magyar Lovassport Szövetség alelnökéét, vagy a szenvedélyes előadóét, aki mindenki másnál többet tanít meg a lovak anatómiájáról. De milyen út vezetett a katedráig, illetve az Állatorvostudományi Egyetem rektori székéig? A választ maga az érintett adja meg. Ezúttal ott vesszük fel a történet fonalát, hogy megkezdte munkásságát az Anatómiai Tanszéken és egészen a Széchenyi-díj átvételéig követjük.
"1979-ben kezdtem dolgozni az Anatómiai és Szövettani Tanszéken, mint tudományos továbbképzési ösztöndíjas. Az oktatás a teljes időmet lekötötte, ugyanakkor hatalmas élvezet is volt számomra. Egy-egy gyakorlatra 30-35 órát készültem, hiszen addigra már „elfelejtettem” az anatómiát és bosszantott is volna, ha egy kérdésre nem tudok válaszolni. A Fehér-féle könyv még nem jelent meg, így jegyzetből oktattunk és bizonyos részek – értan, idegtan – sok magyarázatot igényeltek, így bevett szokássá vált, hogy hetente kétszer konzultációkat tartottam a kollégiumban.
Természetesen kutatás is folyt, hiszen Fehér professzor a madarak fejlődésbiológiájával foglalkozott, abban kaptam különböző résztémákat, és három éven keresztül több apró közlemény, cikk jelent meg, pl. az állatkerti állatok anatómiai sajátosságairól, többek között „Érdekességek a zsiráf csontos vázáról” címmel. Ez egy érdekes dolgozat, mert későbbiekben, amikor a Semmelweis Egyetemre kerültem aspiránsként és Csaba professzor mellett dolgoztam a Biológiai Intézetben – akkor jelent meg az Állattani Közleményekben –, az érte járó 152 forintot egy másik Sótonyi Péternek utalták ki, aki az igazságügyi orvostannak volt a professzora. Amikor később megismerkedtünk Sótonyi professzorral – hiszen ő a Semmelweisen dolgozott, ahogy akkor én is –, akkor mesélte el, hogy nem tudta elképzelni, ki viccelődik vele, mert sokan gratuláltak neki, milyen jó kis cikket írt a zsiráf csontos vázáról. Professzor úr éppen akkor jelentetett meg egy cikket egy gyermekcsontvázról mint igazságügyi szakértő, amelynek a tiszteletdíját viszont nekem utalták. Így indult a barátságunk, ebben az időszakban megkülönböztetésül Sótonyi T. Péterként használtam a nevemet, ui. második nevem Tamás. Azóta is szoros kapcsolatban vagyunk, bár csak névrokonok, de szinte egy család. Minden évben tartunk Sótonyi találkozókat is.
Visszatérve az egyetemhez: komoly gondot okozott a lakhatás, hiszen vidékiként 2300 forintos fizetésemből nem tudtam volna albérletet fizetni, így a kollégiumban kaptam szállást. Ketten voltunk egy szobában több kollégával is, de hosszabb időt laktam Medveczky Istvánnal, kedves barátommal, aki sajnos már nincs közöttünk; emlékét a mai napig ápolom. A kollégiumban nevelőtanári feladatokat láttunk el, ezért ingyen lakhattunk. Természetesen nem volt egyszerű ez a feladat, hiszen azokkal a hallgatókkal még nemrég együtt buliztunk, hirtelen a kollégiumigazgató utasításainak megfelelően be kellett tartatni a házirendet.
Ekkor lettem katona. Bohózatba illő volt, hiszen mi egészségügyi században töltöttük a szolgálatot itt Budapesten. Az állatorvosok – köszönhetően egy állatorvos ezredesnek – munkakörét népgazdasági szempontból fontosnak minősítették, így három hónappal a kiképzés után szinte mindenkit visszaengedtek a munkahelyére annyi különbséggel, hogy zsoldot kaptunk fizetés helyett.
’82-ben jelentkeztem aspirantúrára, ami a mostani PhD-nak felel meg. Ez három év kutatást jelentett, nem kellett tanulmányokat folytatni, mint most, az időszak végén ún. kandidátusi disszertációt írtunk több cikk alapján. A terv az volt, hogy az anatómián maradok Fehér professzor mellett, de egy törvényváltoztatás ezt nem tette lehetővé, eszerint a munkahelyen nem lehetett eltölteni az aspiránsi időszakot. A Tudományos Döntőbizottságból valaki, aki ezt közölte velem, rögtön felhívta Csaba professzort a SOTE-n, aki örömmel fogadott aspiránsként. A legjobb főnököm volt. Az orvosi egyetem Nagyvárad téri tömbjében a Biológiai Intézetbe félve léptem be, hiszen a mendemondák szerint az orvosok lenézik az állatorvosokat. Alaptalan volt bármi félelem, érdeklődéssel és elismeréssel fogadtak. Az intézetben a „madár” témát kaptam, hiszen madarakkal foglalkoztam előzőleg. Tehát kiscsirkékkel, a gonádok fejlődésével, ill. bizonyos terhességvédő hormonoknak az ivarmirigyekre gyakorolt hatását vizsgáltam. A csirkét modellállatnak használtuk, mivel az embrionális tyúktojásban, a méhlepény esetleges szűrőhatását elkerülve, közvetlenül az embriót kezeltük. A Nagyvárad téri tömb 23. emeletén az állatházban két termet kaptam a rengeteg csirke tartására. Számomra nagy jelentőséggel bírt, hogy bekapcsolódhattam az oktatásba is. Biológiát tanítottam az orvostanhallgatóknak, három csoportnak, részben fejlődéstant, részben sejttant. Csaba professzor egyszer jött be a gyakorlatomra, amit végighallgatott, attól kezdve sokszor kért meg, hogy helyettesítsem egy-egy óráján. Többször is elhoztam az orvostanhallgatókat az állatorvosira, pl. bemutató boncolást nézhettek, és bizony irigykedtek, hogy náluk gyakorlásra nincs ennyi lehetőség. Nagyon jól éreztem magam a Nagyvárad téren, kiváló kapcsolat alakult ki a kollégákkal is. Sok-sok ismeretségre tettem szert, nemcsak a Biológiai Intézetben, hanem az Anatómiai Intézetben is. Nagy szabadságot kaptam, a laboratóriumban egy orvoskollégával, két asszisztenssel dolgoztam. Megtanultam az önállóságot is, pl. az elektronmikroszkóp használatát kétszer megmutatták, aztán egyedül kezelhettem. Ennek köszönhetően éjszakákon át tudtam mikroszkopizálni, hatalmas fotóanyagot készítettem. A kandidátusi disszertációmat hosszan elhúztam, hiszen a munka három évig folyt a SOTE Biológiai Intézetében, de még két évig írtam a disszertációt, és azután védtem meg.
Mindemellett visszajártam az Anatómiai Tanszékre is, hiszen változatlanul a kollégiumban laktam, ahol folytattam a konzultációkat anatómiából, és tartottam egy-egy előadást is.
Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy a hároméves aspirantúra lejártával Csaba professzor meghívott az Intézetébe, felajánlotta a hatodik emeletet, komoly lehetőségeket biztosítva. Nem vállaltam el, a szívem nagyon húzott vissza az állatorvosira.
1983-ban megnősültem, azt a lányt vettem el, akit ekkor már hat éve ismertem, és azóta is társam, feleségem.
Ez az az időszak, amikor megszültetett a kislányom, Kata (1985), aki ma már állatorvosként dolgozik, és ez az az időszak, amikor a kollégiumot is elhagytam. 1990-ben érkezett a fiam, Tamás. Hatalmas utat jártunk be, míg idáig eljutottunk, a kollégiumtól a saját lakásig, amit korábban elképzelni sem tudtunk.
Két esküvőt tartottunk, egyet otthon a családdal, egyet a kollégiumban barátokkal, kollégákkal, amelyet feleségemmel magunk szerveztünk, készítettük a hidegtálakat, szendvicseket. Rengeteg tiszteletreméltó tanárom, kollégám vett részt a három napra szóló lakodalmon; Annus néni, a portás szórta kötényéből a virágot. A lakodalom után indultunk egy kajaktúrára. Szentgotthárdtól eveztünk le a Rábán, innen továbbmentünk Jugoszláviába egy VW Bogárral.
Amikor ’86-ban visszakerültem az egyetemre, itt rendezték az Európai Állatorvos Anatómusok Kongresszusát, aminek a szervezésében tevékenyen részt vettem. Rákövetkező évben pedig az Egyetem alapításának 200. évfordulóján Kovács Ferenc rektor úr érdeme, hogy a teljes magyar tudományos élet, politikai vezetők a legmagasabb szinteken, valamint külföldi egyetemek is képviseltették magukat. A bicentenáriumi ünnepség szervezésében is aktívan tevékenykedtem, legfőbb feladatom a résztvevő, segítő hallgatók összefogása és koordinálása volt.
A 90-es években, a kandidátusi védésem után az Anatómiai Tanszéken tanszékvezető-váltás volt, Fehér professzor urat nyugdíjazták, és Hajós professzor került ide az orvosi egyetemről. Hajós professzor rendkívül intelligens, nagytudású ember, nyelveket kiválóan beszélő, zenéhez értő, fantasztikusan rajzoló tanár, aki kinyitotta szememet a világ felé. Ő tette lehetővé, hogy dolgozhassak Németországban; a kölni anatómiai intézetbe jártam, idegtudományi kutatásokat végeztem. Ebből hosszú kapcsolat jött létre kezdetben Kölnben, később Düsseldorfban is sikerült jó kapcsolatokat kialakítanom. Patkányokon végeztem vizsgálatokat, komoly cikkek születtek a kísérletekből. Ezen kutatási munkáknak köszönhetően jutottam ki Amerikába, a Yale Egyetemre is, azóta is jó kapcsolatot ápolok az ottani kollégával, Horváth Tamással, aki nálunk végzett, jelenleg a Yale Egyetem tanszékvezető professzora, Alma Materünk honoris causa doktora.
90-ben lettem tanársegéd, ezt követően 3 évre adjunktus, majd docens lettem a ranglétrán. 2000-ben kineveztek egyetemi tanárrá, és abban az évben vettem át a tanszék vezetését is Hajós professzortól, aki betöltötte a 65. életévét. Rengeteget oktattam; volt olyan nap, hogy 12 órát, reggel 8-tól este 9-ig, a legkülönbözőbb tantárgyakat: anatómiát magyar és német nyelven és sok fakultatív tantárgyat, egyrészt magát a biológia tantárgyat, ami a sejtbiológiát és az általános fejlődéstant öleli fel, valamint a röntgenanatómiát. Azután elindítottam a sebészeti feltáró anatómiát; büszke voltam arra, hogy többször megjegyezték, sokan járnak hozzám előadásra, amit azzal magyaráztak, hogy első-, másodéven még érdeklődők, bejárnak a hallgatók, de amikor ezt a fakultációt elindítottam, ami negyed-, ötödéveseknek szólt, ugyanúgy nagy számban vettek részt az órákon. Amire még büszkébb vagyok: nem egy − már végzett − állatorvos is hallgatta a tárgyat, sokszor a lépcsőn ülve. Ezeket a fakultációkat gyakran este 8 órakor kezdtem és bizony akár 10-ig is eltartottak. Szintén bevezettem a madáranatómiát, a részletes fejlődéstant, ill. az archeo-zoológiát, ahol kamatoztathattam édesapám örökségét az ásatásokról. Ha ezeket összeszámoljuk, volt olyan hét, amikor 36 órát tartottam, és a gyakorlati oktatásban is részt vettem.
Mindezt az utóbbi időkig végeztem, kb. 4-5 éve próbálom leadni óráimat a kollégáknak. Büszke vagyok rá, hogy a hallgatóság 44 alkalommal választott meg a legjobb oktatónak.
Nagyon sok kedves emlék fűződik az aktív oktatói korszakomhoz. Amikor elkezdtem a német nyelvű oktatást, elmentem egy hathetes rendkívül intenzív nyelvtanfolyamra, ez az évfolyam fülébe jutott, összegyűjtötték a tanfolyam árát, 25 ezer forintot, majd a tanulmányi osztály vezetőjének átadták az összeget azzal, hogy nem tudhatom meg, hogy tőlük van, mondja azt, hogy az Egyetem mégis támogatja a nyelvtanfolyamot. Persze, kitudódott, de a mai napig meghat, ha eszembe jut ez a történet.
A kutatási terület Fehér professzor után nagyot változott: a madarakból és fejlődésbiológiából áttértünk a neuroanatómiai és neurobiológiai kutatásokra Hajós professzor irányítása mellett.
Az elsők között – bár nem vagyok híve a multimédiás oktatásnak − Lorászkó Gábor kollégámmal megalkottuk az anatómiai filmeket, amiből később interaktív CD lett; magyar, német, angol és japán nyelven jelent meg. A preparálást nagyon szerettem, több száz órányi anyagot őrzök, remélem, lesz időm ezeket rendszerezni és megjelentetni a jövőben. Különféle állatfajok preparálását filmeztük, például 80 liter formalinnal perfundáltunk egy lovat a carotison keresztül, 36 órát boncoltunk egyhuzamban. Ennek is híre ment a világban. Sokan el sem tudták képzelni ezeket a munkákat; klinikus kollégák mesélték, hogy amikor ezeket a módszereket említették nyugati klinikákon, csodájára jártak, hogy álló helyzetben is lehet lovat boncolni. A hallgató, az állatorvos a lovat álló helyzetben vizsgálja, és egészen más a szervek anatómiai elhelyezkedése az álló-, ill. fekvő állatban.
Nagy változást hozott tehát a 2000. év. Nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt, Hajós professzor is maradt a tanszéken, mindaddig, amíg ő akart dolgozni, amíg erőt érzett magában. Sikerült kiváló légkört kialakítani. Olyan munkatársakkal dolgozhatok, akik tudják a dolgukat, kiváló hátteret adnak vezetői munkámhoz, igazi csapatot alkotnak.
Közben Kata lányom elvégezte az Állatorvostudományi Egyetemet, később rektorként én adhattam át neki a szakállatorvosi diplomáját.
Rendkívül sok elismerésben volt részem, nemcsak a hallgatóságtól, Apáczay-Csere János-, Nagyváthy János-díjtól kezdve megszámlálhatatlan kitüntetést kaptam, talán túl sokat is, de úgy látszik, hogy észrevették és elismerték munkásságomat. Büszke vagyok rá, hogy három egyetem is honoris causa, azaz díszdoktori címmel illetett: a Semmelweis, a Kaposvári, és a Széchenyi Egyetem. Olyan óriási kitüntetésekben volt részem, mint a Magyar Érdemrend középkeresztje, átvehettem a Széchenyi-díjat, valamint a Prima Primissima díj jelöltjei közé kerültem és Prima díjas lettem. A legnagyobb elismerés mégis az, amit a hallgatók ítéltek nekem.
Családi életem nagyon boldog, szeretetteljes, amiért hálás vagyok. Ez feleségem érdeme, aki a család összetartója, stabil oszlopa, ennek köszönhető, hogy a gyerekeinkkel mind a mai napig tudunk közös programokat szervezni, együtt ünnepelni. E nélkül a háttér nélkül nem érhettem volna el eredményeimet, sikereimet."
Folytatása következik.
Prof. dr. Sótonyi Péter a Magyar Állatorvosi Kamara felkérésére foglalta össze életútját. A cikk megjelent a Kamarai Állatorvosban.
Köszönjük prof. dr. Sótonyi Péternek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a családi fotóarchívum értékes darabjait.
Borítókép: Állatorvostudományi Egyetem
Kapcsolódó cikkek
Kommentek