Elkötelezetten, szívvel, szenvedéllyel: prof. dr. Sótonyi Péter - 4. rész

Sotonyiprof fogathajtas og

Prof. dr. Sótonyi Péter nevét minden lovas ismeri. Ki úgy, mint az Állatorvostudományi Egyetem rektoráét, vagy mint a Magyar Lovassport Szövetség alelnökéét, vagy a szenvedélyes előadóét, aki mindenki másnál többet tanít meg a lovak anatómiájáról. De milyen út vezetett a katedráig, illetve az Állatorvostudományi Egyetem rektori székéig? A választ maga az érintett adja meg, a cikksorozat záró részében a dékánként, majd rektorként végzett munkásságáról mesél.

2011-ben adtam be dékáni pályázatomat, 2012-től lettem egyetemünk dékánja. Nagyszerű év volt, mert megválasztottak, ugyanakkor keserű is, ekkor derült ki, hogy infarktusom volt és 4 ér is elzáródott a szívben. Komoly bypass műtéten estem át, ahol a négy eret sikerült kicserélni. Fel is adtam volna a dékáni terveket, ha valami nem inspirál arra, hogy csak azért is fenntartom ezt a szándékomat, és indulok a választáson, amelyen elsöprő többséggel választottak meg.

Nem akartam hivatalnok lenni és dékán, anatómus professzor szerettem lenni, de a végső célom az volt, hogy egyetemünk újra önálló legyen. Senki nem hitt a tervemben, hiszen 2000-ben lettünk a Szent István Egyetem Kara, ahol ugyancsak kiváló kollégákat ismerhettem meg, de meggyőződésem volt, hogy nekünk önállónak kell lenni. Ezért sok mindent megtettem, és sikerült megtalálni azokat a támogatókat, akik mellém álltak ügyünkben. Hozzáteszem: úgy, hogy soha nem kértem, hanem mindenkit próbáltam meggyőzni a független állatorvosképzés létjogosultságáról, logikus és természetes mivoltáról.

2016. július 1-vel Egyetemünk önálló lett, amit életem legnagyobb sikerének éltem meg, és bízom benne, hogy a magyar állatorvos-társadalom is így ítéli meg. Büszkék lehetünk rá, hogy Alma Materünk még mindig az ország legjobb egyetemei közé tartozik, szerintem a legjobb. Nehéz egyetem, soha nem adtuk olcsón és nem is fogjuk olcsón adni a diplomát, hagyományainkat őrizzük, nem feledjük gyökereinket, bízom benne, hogy utódaim is hasonlóan vezetik majd Egyetemünket.

Sotonyiprof rektor
Prof. dr. Sótonyi Péter rektori megbízását 2019. szeptember 4-én vette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában

Ez az önállóság azzal is járt, hogy önálló, saját kancellárunk lett, majd 2020. augusztus 1-től a modellt váltó intézmények egyikeként a Marek József Alapítvány fenntartásában működünk tovább. Azon kevesek között vagyunk, ahol nincs kancellár, főigazgató van, akinek a rektor a munkáltatója, megszűnt a kettős vezetés, a mi egyetemünk vezetője a rektor. Kuratóriumunk olyan emberekből áll, akik messzemenőkig elkötelezettek, kivétel nélkül az Egyetem érdekében cselekszenek. Hogy ezt sikerült elérni, szerepet játszottak a szerteágazó személyes kapcsolatok, amelyeket hosszú évek során céltudatos hozzáállással ki tudtam építeni. A Lovassport Szövetség alelnökeként olyan kiváló emberekkel ismerkedhettem meg, mint Lezsák Sándor elnök úr, vagy a Szövetség elnöke, Lázár Vilmos.

Sotonyiprof Lazarv og2
Fogathajtás Lázár Vilmossal
Sotonyiprof lazarz
És Lázár Zoltánnal
Sotonyiprof lazarv
Egy kellemes kilovaglás előtt
Sotonyiprof nemzetivagta
Gratuláció a Nemzeti Vágtán

Meg választottak meg a Professzorok Batthyány Köre elnökének, amely a konzervatív értelmiséget tömöríti magába. Sajnos, a járvány közbeszólt, így az általam tervezett fiatalítás még várat magára, hiszen fontos, hogy a kör által képviselt értékeket fenntartsuk és továbbadjuk a jövő Magyarországa érdekében. Ez évtől az Eötvös Lóránd Kutatóhálózat élettudományi alelnöke lettem, ahol épp a kutatóhálózat átszervezése, racionalizálása zajlik. Remélhetőleg Egyetemünk ebből is tud profitálni, hiszen az Állatorvostudományi Kutatóintézet, amely korábban a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott, velünk kell, hogy szorosan együttműködjön, nem a növényvédelem és talajtannál, nem az Agrárkutatónál van a helye, hanem a járványtannal és az Állatorvostudományi Egyetem kutatási tevékenységével kell összefonódnia.

Hatalmas vállalkozás az, hogy egy óriási építkezésbe kezdünk, ami remélhetőleg fél éven belül el is indul. A kerületben talán a legnagyobb volumenű építkezés, de országos viszonylatban is kiemelkedő a maga bruttó 69 milliárd forintos költségével. A kísérletes állatháztól a legmodernebb laboratóriumokig, az irodák rendszeréig, esetlegesen az idegennyelvű hallgatók számára létesíthető kollégiumig nyílik lehetőség az építkezés során. Ezzel párhuzamosan több régi, 140 évvel ezelőtt épült épületünk is megújulhat, így néhány éven belül campusunknak minden épülete a legmodernebb környezetet tudja biztosítani mind oktatási, mind kutatási célokra.

És hogy mit hoz a jövő? Bízom benne, hogy a kitűzött célok maradéktalanul megvalósulnak, és olyan egyetemet adhatok át ciklusom végén, amelyre mindannyian büszkén tekinthetünk. Remélem, lesz végre annyi időm, hogy elkezdhessem a régóta dédelgetett anatómia tankönyv írását is, amelyben kombinálhatom a régit az újjal, segítve hallgatót és oktatót egyaránt.

Sotonyiprof zaro 2

Prof. dr. Sótonyi Péter a Magyar Állatorvosi Kamara felkérésére foglalta össze életútját. A cikk megjelent a Kamarai Állatorvosban.

Köszönjük prof. dr. Sótonyi Péternek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a családi fotóarchívum értékes darabjait.

Borítókép: Jakab Flóra, Állatorvostudományi Egyetem

Kapcsolódó cikkek
Kommentek