Galopp

Megszorításokkal folytatódik a fedeztetési szezon az angol telivértenyésztőknél

Az elmúlt években alig változtak a magyarországi angol telivértenyésztés tendenciái. A fedeztetések száma általában 200-220, a csikószületéseké pedig 120 körül alakult. Idén a korona vírus járvány miatt a külföldről érkező kancák kiesésével kell számolni elsősorban Dióspusztán. Az is változást jelent, hogy minden jel szerint csökken a fedezőmének száma.

Maximum Sercurity a 20 millió dolláros Saudi Cup győztese

Favoritgyőzelmet és az első két helyet hozta az amerikai telivéreknek a világ lóversenyzésének eddigi legmagasabb díjazású versenye, az idén először lefutott Saudi Cup. Az első tíz helyezett között összesen 20 millió dollárt osztottak szét a szaúdi fővárosban, Rijádban az Abdulaziz királyról elnevezett pályán.

2019 legjobbjait ünnepelte a lóversenyszakma

Lassan hagyománnyá válik a Kincsem Parkban, hogy január elején egy elegáns gálán nyújtják át a lóversenyzés, így a galopp-, az ügető- és két éve már az agárszakág legjobbjainak elismerését. Ezúttal a galopp legjobbjait vesszük részletesebben górcső alá.

Írországból érkeznek a magyar galopp új reménységei

Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban, miközben a jó minőség alacsonyabb vételárakkal társult. Ezek után nem meglepő, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.

38 telivért vásároltak magyar tréningbe Írországból

Idén az Írországban született Golden Sea nyerte a Magyar Derbyt, illetve előtte a Nemzeti Díjat. Rajta kívül a többi, korábbi ír vétel is nagyon eredményesen szerepelt a Kincsem Parkban. Nem csoda hát, hogy az idei Őszi Yearling-árverésről 38 másfélévessel tértek haza Magyarországra a trénerek és futtatók.

Galopp: elmaradt a történelmi triplázás az Arc de Triomphe-ban

Angliából rajongók tömege vándorolt át a francia fővárosba október első vasárnapján, hogy szemtanúja legyen Enable harmadik győzelmének a világ második legmagasabban díjazott gyepversenyében, az Arc de Triomphe-ban. Ezúttal azonban a csodálatos kanca végül csak másodikként ért célba Waldgeist mögött.

Csikómustra Dióspusztán

Az augusztus végi nyílt napon a nagyközönség is megismerhette a Bábolna Nemzeti Ménes Dióspusztai Angol Telivér Ménesének yearlingjeit, akik rövidesen felkerülnek a versenyistállókba belovaglásra, illetve jövő nyáron már be is mutatkozhatnak a galoppon.