Október elején nagyon szomorú hírt kapott a galopp szakma, valamint a lóverseny közönsége: mindössze 20 évesen, autóbalesetben elhunyt Huszár Korinna versenylovas.
Galopp
Sottsass, a tavalyi Prix du Jockey Club nevet viselő Francia Derby nyerője győzött a 3 millió eurós Prix de l’Arc de Triomphe-ban az idei Német Derby első helyezettje, in Swoop előtt. A favorit Enable-nek nem sikerült a triplázás és csak hatodikként ért célba.
Hárommillió euró, azaz 1,08 milliárd forint a tét ezen a vasárnapon a Prix de l’Arc de Trimophe-ban a párizsi Longchamp versenypályáján. A verseny egyik fő esélyese Enable, a kétszeres győztes, hatéves kanca. Vajon harmadszor is győz? Eddig még soha egyetlen lónak sem sikerült.
A sors, akárcsak Kincsem, Kisbér vagy Imperiál idejében, napjainkban sem vette le kezét a lóversenypálya gyepéről. Miért is? Ismerjék meg Arktisz eddigi pályafutásának rövid, ám annál fordulatosabb történetét – Cseri Dávid írása.
A kiváló származású szürke angol telivér 2013-ban hat hosszas nagy fölénnyel nyerte a Magyar Derbyt. Emellett később győzött a Szent István Díj vagy a középtávú Buccaneer Díjban. A versenyzés után a félvértenyésztésben kezdett új karriert, ahol új tulajdonosai egyedülálló lehetőséget láttak benne.
Az ügetők között mezőhegyesi Atomanti M szerezte meg az első helyet, míg a telivérek között igazi meglepetés győzelem született.
Adlerflug két fia végzett az élen az idei Derby-ben Hamburgban, igaz, a győztes In Swoop francia tringből érkezett, azonban a tulajdonosa és tenyésztője a nálunk is jól ismert Ullman családhoz tartozó Schlenderhan ménes.
Idén sem a királynő, sem a nézők nem léphetnek be a pályára. Szerencsére azonban a legjobb lovak ott lehetnek nem csak Angliából, hanem Írországból is.
A Kentucky Derby-t gyakran említik úgy, mint a sport leggyorsabb két percét. A koronavírus járvány azonban idén még a lóversenyzésben is behúzta a kéziféket, így a szélsebes telivérek helyét a Kentucky Derby szokásos időpontjában nyolc teknős vette át.
Az elmúlt években alig változtak a magyarországi angol telivértenyésztés tendenciái. A fedeztetések száma általában 200-220, a csikószületéseké pedig 120 körül alakult. Idén a korona vírus járvány miatt a külföldről érkező kancák kiesésével kell számolni elsősorban Dióspusztán. Az is változást jelent, hogy minden jel szerint csökken a fedezőmének száma.