Elektrolitot a lovaknak!

Equimins Elektrolit Kiemelt

Az elektrolit egyensúly és a hidratáció együtt járnak, hiszen a lovak az izzadtságukkal nagy mennyiségű elektrolitot és folyadékot veszítenek edzés, verseny, magas hőmérséklet vagy páratartalom esetén.

A szervezet számára felesleges hő leadása többféle módon történhet. A lovak esetében ennek elsődleges módja az izzadás, ami nagyon hatékony hűtési mód, de megvannak árnyoldalai is. A verejték megjelenése, függetlenül attól, hogy vékony és vizes, vagy vastag, habos, annak a jele, hogy a lovunk folyadékot veszít, ez lehet óránként 10-15 liter folyadék is.

A ló testének kb. 65%-a víz. Ennek nagy részét a sejtek (sejten belüli és sejten kívüli vízként) tartalmazzák. A lovak verejtéke hipertóniásnak tekinthető, ami azt jelenti, hogy nagyobb koncentrációban tartalmaz elektrolitokat, mint a testfolyadékok. Az izzadással elvesztett elektrolitok legfontosabbjai a nátrium, klorid és kálium, de kisebb mennyiségben kalcium, magnézium, és egyéb nyomelemek is ürülnek.

Equimins Elektrolit 5
Lovaknál a felesleges hő leadásának elsődleges módja az izzadás.

Minden elektrolitnak megvan a saját funkciója:

  • A nátrium segít fenntartani a megfelelő vérnyomást és testfolyadék egyensúlyt
  • A klorid a sav-bázis egyensúlyért felelős
  • A kálium fenntartja a sejten belüli folyadékegyensúlyt és nélkülözhetetlen az optimális izom-, szív- és veseműködéshez
  • A kalcium fontos a megfelelő csontfejlődéshez, szívizom, ideg- és izommunkához
  • A magnézium a megfelelő izomműködéshez, csontképzéshez és idegrendszeri működéshez járul hozzá

Mi történik ha felborul lovad elektrolit háztartása?

Az elektrolit egyensúly felborulása többféle módon lehet hatással a szervezet működésére. A nátrium, klorid, kálium és magnézium kiürülése nagymértékű zavart okoz az ideg-és izomszövet működésében, míg a nátrium és kálium drasztikus csökkenése olyan mértékben csökkenti a szomjúságérzetet és étvágyat, hogy az már gátolja a rehidratálást.

Magyarán: súlyos kiszáradáskor a ló már azért nem akarnak inni, mivel olyan nagy a víz- és elektrolit veszteségük, hogy a fiziológiai inger, amely ivásra serkentené, már nem működik. A kalcium és magnézium kiürülése idegrendszeri problémát okoz, amely miatt a ló akár össze is eshet.

Revitalizáló elektrolit sók

A nátrium és a klorid nagyon kis mennyiségben található meg a szénában és a szemes takarmányokban, ezért fontos hogy a lovak számára ezek beviteléről mindig gondoskodjunk. Ez a pótlás történhet nyalósó, elektrolit só vagy paszta formájában.

A legegyszerűbb, ha a lovad számára mindig elérhető a nyalósó és friss, tiszta víz, és ezekhez lovad bármikor hozzáférjen és igénye szerint fogyaszthassa őket. Itt figyelmet kell arra fordítani, hogy olyan helyen legyen a só, ahol nem szennyeződik vizelettel vagy trágyával.

Equimins Elektrolit 4
Nagyon fontos, hogy mindig legyen lovad számára elérhető friss, tiszta víz

A legtöbb elektrolit, revitalizáló só belekeverhető a lovak táplálékába, feloldható vízben vagy szájon át adható pasztaként kerül forgalomba. Amikor vízben oldva adod az elektrolitot, annak elfogyasztása után mindig legyen elérhető még további tiszta víz is, hiszen a ló szomjas lesz.

Számos kereskedelmi forgalomban lévő elektrolit áll rendelkezésre, de érdemes óvatosnak kell lenni a kiválasztásnál. A legfőbb összetevő sok elektrolit készítményben nem só, hanem a dextróz, vagyis cukor. Ez megfelelő lehet a betegségből felépülő lovak számára.

Az izzadtság okozta elektrolit veszteség pótlására azonban a legfontosabb összetevők a nátrium és a klorid. Természetesen a lovak kellemes íze miatt szívesen fogyasztják a cukros elektrolitot, de ezek a termékek nem segítenek az elvesztett elektrolitok pótlásában.

Az elektrolit pótlás mértékét természetesen az elvesztett folyadék, az izzadás mértékéhez kell igazítani, amelyet befolyásol a feladat intenzitása, a talaj a környezeti hatások, az időjárás. A megfelelő elektrolit adag 3-7 gr nátrium, 6-15 gr klorid, 1-3 gr kálium, 4-8 gr kalcium és 1-3 gr magnézium tartalmú.

Equimins Elektrolit 2
Az elektrolit pótlás mértékét mindig az elvesztett folyadék és az izzadás mértékéhez kell igazítani

Mikor különösen fontos az elektrolitpótlás?

  • Intenzív edzés vagy képzés, versenyek, bemutatók, túrák esetén
  • Utazáskor
  • Magas hőmérséklet és / vagy páratartalom esetén
  • Bármilyen okból megnövekedett izzadás vagy vízveszteség esetén (pl. hasmenés)
  • Jó, ha egy verseny, túra vagy utazás előtt tudsz adni kb. 60-120 gramm elektrolitot lovadnak, hogy előre feltöltse a szervezetét és 120-280 grammot utána pótlásként, hogy mielőbb segítsen a megfelelő elektrolit szintet helyreállítani.

Az Equimins által kínált elektrolit kiegészítők

Equimins 2017 July Elektrolit 182X60
Elektrolit kiegészítők az Equimins kínálatában

Ne feledd

Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, ami segít lovad elektrolit háztartásának illetve egészségének és megőrzésében. Kérdéseiddel fordulj bizalommal az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához, aki lovad életkora, fajtája, terhelése szerinti elektrolit-, energia- és vitaminszükségleteire vonatkozó, személyre szabott takarmányozási tanácsokkal is tud segíteni.

Fotók: Pixbay.com

Kapcsolódó cikkek
Kommentek